Orbán a CEU kitakarítása után közel 50 milliárdos ösztöndíjprogramot indít

Orbán a CEU kitakarítása után közel 50 milliárdos ösztöndíjprogramot indít

A Stipendium Hungaricum magyar állami ösztöndíjprogramról annyit tudhatunk, hogy szándéka szerint a világ számos országában biztosít lehetőséget külföldi fiatalok számára, hogy tanulmányaikat alap-, mester- vagy phd képzésben, magyar vagy angol nyelven, Magyarországon végezhessék.

A miniszterelnök által jegyzett határozat célja többek között „a keleti és déli kapcsolatok fejlesztése, külpolitikai stratégiájának, valamint a nemzetközi fejlesztési együttműködéséhez kapcsolódó stratégiai prioritásainak megvalósítása, a felsőoktatás nemzetköziesítése(?)” – áll a legutóbbi Magyar Közlöny határozatában.

Az egyelőre homályos szándékú, de vastagon kibélelt program működtetésére kormányhatározattal megalapítottak egy nemzeti Alumni Hálózat elnevezésű szervezetet is a végzős, illetve „öregdiákok” mentorálására. Ez utóbbi felügyeletét Cseresnyés Péter az innovációért és technológiáért felelős Cseresnyés Péter miniszterre, valamint kollégájára, Szijjártó Péterre bízza. Az ő feladatuk lesz, hogy a Magyarországon tanulmányokat végzett külföldi hallgatók részére rendszeresen Nemzetközi Alumni Találkozót is rendezzenek, az elsőt 2020-ban.

Több mint feltűnő, hogy az oktatásért felelős miniszter, Kásler Miklós neve és fennhatósága kimaradt a kormányhatározatból.

Minderre a költségvetési tervezet maximumát, 40 milliárd forintot, valamint „beépülő forrás jelleggel” továbbá 6,5 milliárdot hagyott jóvá a miniszterelnök, 15 000-es hallgatói létszámmal tervezve.

A „hatalmas érdeklődést” jelzi, hogy például a Corvinus MBA Center szárnyai alatt eddig működött Alumni Hálózathoz eddig nyolcvan végzett hallgató csatlakozott – áll az intézmény honlapján.

A fentiekhez kísértetiesen hasonló profillal és lehetőségekkel működő, Bécsbe száműzött Közép-Európa Egyetem nem kapott támogatást a magyar államtól, a működése nem vont el forrást más felsőoktatási intézményektől. Ezzel szemben, a CEU minden évben több százmillió forintnyi adót és járulékot fizetett be, ezzel is támogatva a költségvetést.

Oszd meg, ha tetszett!

Bezár