Mégsem hozta a Mikulás: a hivatali bürokrácia miatt átmenetileg elmaradt az új fővárosi ingyenes lap bemutatkozása

Mégsem hozta a Mikulás: a hivatali bürokrácia miatt átmenetileg elmaradt az új fővárosi ingyenes lap bemutatkozása

Bár már az önkormányzati választás előtt beadták a terjesztési kérelmüket a fővárosi önkormányzathoz, hogy a mai napon utcára kerülhessen az első próbaszám, az engedélyek elmaradása miatt kénytelen volt elhalasztani az új, ingyenes, fővárosi lap bemutatkozását a főszerkesztő.

Arra a kérdésre, hogy így mikor jelenhet meg végül az új Pesti Hírlap első száma, Kerényi György annyit válaszolt: reméli, hogy pár napon belül, de persze ez még attól függ, hogy a városházáról mikor kapnak választ.

Visszamondták a rikkancsokat is és nem került nyomdába a korábbi tervek alapján ma először megjelenő Pesti Hírlap – a media1.hu információját maga a főszerkesztő erősítette meg péntek reggeli rádióinterjújában. Kerényi György nem tudta megerősíteni, hogy a jövő héten találkozhatunk-e az immár jelen városvezetés-közeli napilap híreivel – az immár jelen városvezetés által örökölt bürokratikus akadályok miatt. Véleménye szerint a problémát az okozza, hogy még nem járt le a hosszútávú területi engedélykérelmük elbírálási határideje, aminek értelmében a hivatali mechanizmus jogszerűen járt el – de ezzel akaratlanul is meghiúsította a Mikulás napjára tervezett megjelenés hatását.

Kerényi azt viszont nehezményezte, hogy a hivatali kommunikáció hiányában az utolsó percben kellett dönteniük a lap visszatartásáról. A rendszeres megjelenést január 13-tól tervezték – amennyiben addigra sikerül beszerezniük az érintett kerületektől a terjesztéshez szükséges engedélyeket.

Oszd meg, ha tetszett!

Bezár